2. fejezet

Másnap reggel, az ébresztőre kelt. Nem érezte amit tegnap. Megint a szokásos reggeli dolgok, majd ismét a konyhaablakban kortyolja a kávét.

Ugyan az a gyerek csoport, labdáznak. Lizbethben megindult valami különleges érzés. Melegség öntötte el, rideg arcára halvány mosoly ült. A gyerekek felnéztek, s most nem fagyott meg az arcuk, hanem mosolyogva integettek neki. Lizbeth tekintete megfagyott. Gyorsan elhúzta a függönyt, s az asztalnál itta meg a kávéját.

Valahogy nem kívánta a mirelit kaját. Irány a bolt! Vett csirkemellet, rizst, szecsuáni alapot. Otthon elkészítette, majd beült a TV elé, s egyik kedvenc sorozatát nézte, A bohócot. Pár részt megnézett, majd elkészült, elindult a munkába. Megint egyedül ült a kabinban, szokásosan zenét hallgatva.

Útközben eleredt az eső, Anglia elég esős ország. Ahogy Lizbeth leszállt a vonatról, vékony, fekete kabátja kapucniját a fejére borítja. Vörösesen csillogó barna haja és a kapucnija alól csak úgy világít a kék szeme.

Belép a kávézó ajtaján, majd átöltözik, megy a placcra Az idő telik, emberek jönnek-mennek. Lizbeth egyszer csak megint a mellkasához kap, elfogta megint a szorító érzés. Az ajtó feletti csengő megszólal, s egy fehér pufajka kabátos ember lép be az üzletbe. fehér kapucni, alatta fehér sapka.

Megint az a férfi… - gondolta Lizbeth.

A férfi lecsapja hátra a kapucnit, a siltes sapka marad, leszegett fejjel a pulthoz ül.

- Egy espresso lesz tejjel, két cukorral.

- Azonnal! – válaszol Lizbeth.

Remegő késszel készíti a rendelést az úrnak.

- Tessék! Parancsoljon. – leteszi az úr elé a kávét, még mindig remeg a keze.

A férfi csak bólint, megint a telefont bújja, nem emeli fel a fejét, ahogy tegnap sem.

Micsoda bunkó alak, a tekintetemet sem érzi méltónak… - gondolja magában Litbeth – Na majd én megmutatom!

Lizbeth kivonul a fürdőbe, sminket igazít, majd a haját is megigazítja.

Na majd most rám figyelsz kis nyamvadt!  - gondolta Lizbeth, miközben gonosz vigyor ült az arcára.

Előkap néhány füvet a táskájából, összezúzza őket, majd, kikapja a pentagramma nyakláncát az ingje alól és mormolni kezd, miközben kevergeti a löttyöt.

- Akarom, hogy rám nézz, mikor illatom megérzed, szemeid rám tapaszd. Akarom, hogy végig mérj tetőtől talpig. Érezzem, hogy nézel! Azt akarom, hogy észre végy!

Mire a mondatot befejezte, egy kis parfümös üvegcsébe tette a levet, majd magára fújt belőle háromszor. A nyakláncát elrejtette az ingjébe, majd kiment ismét a placcra, már sokkal magabiztosabban. Arcán még mindig ott ült a kujon vigyor.

A fiú azonnal felfigyel Lizbethre, elvarázsolta. Bódultan emeli fel a fejét, Lizbethre pillantva.

Azonban koránt sem örülhet Lizbeth, a mellkasa megint szorítani kezd.

Jajj kérlek ne most! – könyörög az égieknek.

De mind hiába, Lizbeth vissza vonul az öltözőbe, a varázs elmúlik, a furcsa szorításban nem tud koncentrálni, kiesett a ritmusból. A férfi semmire nem emlékszik, mintha kiesett volna neki a pár másodperc.

Lizbeth a mosdókagylót támasztja, minden porcikája remeg. A tükörbe néz, tekintete elhomályosul. gyorsan arcot mos, és megigazítja a sminkjét. Visszamenne a placcra, de szédeleg. Megrázza a fejét majd erőt gyűjt és ismét feszesen kivonul, azonban a varázsnak annyi, a férfi lelépett, megint busás borravalót hagyva maga után.

Vajon ki lehet ez? Olyan rejtélyes, talán már vonzó is… - gondolta még kicsit szédelegve. – Ahhhj… miket is gondolok én?! – húzza össze a szemöldökét.

Lassan lejár a munkaidő, Lizbeth fejében nagy a zűrzavar, a szorító érzés pedig lassan múlik. Elbotorkál a vonatig, majd felül rá. Hazafele ismét elered az eső.

Lassan battyog hazafele, a kapucniját sem teszi fel, hagyja, hogy had ázzon el a haja, folyjék a sminkje. Felnéz az égre, az esőcseppek csorognak az arcán, végig a nyakán, s eltűnik a ruhájában.

Megáll pár pillanatra, élvezi, hogy a tiszta eső, lemossa róla a mocsok, s a bűnöket.

Közben az istenekhez imádkozik, főleg Ízisszel, hogy megtudja ki ez a rejtélyes ember és miért van rá ilyen hatással.

Lassan hazaér, ledobja a ruháit szana szét, majd befekszik az ágyba egy szál fehérneműben. A fejét a párnájába temeti, gondolkodik, hogy mi folyik itt. Szép lassan álomba zsörtölődik, de sajnos ez az éjszaka sem telik számára túl jól.

Forgolódik, a régi élete pereg előtte végig, zihál álmában, majd hirtelen felriad és sírni kezd. Nem érti mi történik vele, miért van ez az egész.

Felkel, majd felhúzza a köpenyét, maga köré gyertyákat rak, s leül a közepére török ülésben, majd meditálni kezd, hátha felébred benne valami.

Szabadjára engedi az elméjét, kutakodik a jelenben és a múltban, közben könnycseppek csordogálnak az arcán a földre. Nem szeret a múltjába tekinteni, nem véletlenül nincsenek érzelmei, tönkre tették teljesen. Csak egy bábu, ami életre kelt magától, teljesen magának való, s nincs senkije.

Választ ismét nem talált, mikor az ismeretlen férfihoz és, homály fedi az arcát, mintha valami varázslat védené kilétét, vagy az istenek rejtik el előle.

Lizbeth ekkor fogadta meg, hogy kerül amibe kerül akkor is kideríti ki ez a rejtélyes alak, aki ennyire felforgatja a nyugalmát.

Lefeküdt,már kicsit nyugodtabban, s elaludt. Alig várta a holnapot, hogy közelebb érjen az igazsághoz.