2. fejezet

Másnap reggel, az ébresztőre kelt. Nem érezte amit tegnap. Megint a szokásos reggeli dolgok, majd ismét a konyhaablakban kortyolja a kávét.

Ugyan az a gyerek csoport, labdáznak. Lizbethben megindult valami különleges érzés. Melegség öntötte el, rideg arcára halvány mosoly ült. A gyerekek felnéztek, s most nem fagyott meg az arcuk, hanem mosolyogva integettek neki. Lizbeth tekintete megfagyott. Gyorsan elhúzta a függönyt, s az asztalnál itta meg a kávéját.

Valahogy nem kívánta a mirelit kaját. Irány a bolt! Vett csirkemellet, rizst, szecsuáni alapot. Otthon elkészítette, majd beült a TV elé, s egyik kedvenc sorozatát nézte, A bohócot. Pár részt megnézett, majd elkészült, elindult a munkába. Megint egyedül ült a kabinban, szokásosan zenét hallgatva.

Útközben eleredt az eső, Anglia elég esős ország. Ahogy Lizbeth leszállt a vonatról, vékony, fekete kabátja kapucniját a fejére borítja. Vörösesen csillogó barna haja és a kapucnija alól csak úgy világít a kék szeme.

Belép a kávézó ajtaján, majd átöltözik, megy a placcra Az idő telik, emberek jönnek-mennek. Lizbeth egyszer csak megint a mellkasához kap, elfogta megint a szorító érzés. Az ajtó feletti csengő megszólal, s egy fehér pufajka kabátos ember lép be az üzletbe. fehér kapucni, alatta fehér sapka.

Megint az a férfi… - gondolta Lizbeth.

A férfi lecsapja hátra a kapucnit, a siltes sapka marad, leszegett fejjel a pulthoz ül.

- Egy espresso lesz tejjel, két cukorral.

- Azonnal! – válaszol Lizbeth.

Remegő késszel készíti a rendelést az úrnak.

- Tessék! Parancsoljon. – leteszi az úr elé a kávét, még mindig remeg a keze.

A férfi csak bólint, megint a telefont bújja, nem emeli fel a fejét, ahogy tegnap sem.

Micsoda bunkó alak, a tekintetemet sem érzi méltónak… - gondolja magában Litbeth – Na majd én megmutatom!

Lizbeth kivonul a fürdőbe, sminket igazít, majd a haját is megigazítja.

Na majd most rám figyelsz kis nyamvadt!  - gondolta Lizbeth, miközben gonosz vigyor ült az arcára.

Előkap néhány füvet a táskájából, összezúzza őket, majd, kikapja a pentagramma nyakláncát az ingje alól és mormolni kezd, miközben kevergeti a löttyöt.

- Akarom, hogy rám nézz, mikor illatom megérzed, szemeid rám tapaszd. Akarom, hogy végig mérj tetőtől talpig. Érezzem, hogy nézel! Azt akarom, hogy észre végy!

Mire a mondatot befejezte, egy kis parfümös üvegcsébe tette a levet, majd magára fújt belőle háromszor. A nyakláncát elrejtette az ingjébe, majd kiment ismét a placcra, már sokkal magabiztosabban. Arcán még mindig ott ült a kujon vigyor.

A fiú azonnal felfigyel Lizbethre, elvarázsolta. Bódultan emeli fel a fejét, Lizbethre pillantva.

Azonban koránt sem örülhet Lizbeth, a mellkasa megint szorítani kezd.

Jajj kérlek ne most! – könyörög az égieknek.

De mind hiába, Lizbeth vissza vonul az öltözőbe, a varázs elmúlik, a furcsa szorításban nem tud koncentrálni, kiesett a ritmusból. A férfi semmire nem emlékszik, mintha kiesett volna neki a pár másodperc.

Lizbeth a mosdókagylót támasztja, minden porcikája remeg. A tükörbe néz, tekintete elhomályosul. gyorsan arcot mos, és megigazítja a sminkjét. Visszamenne a placcra, de szédeleg. Megrázza a fejét majd erőt gyűjt és ismét feszesen kivonul, azonban a varázsnak annyi, a férfi lelépett, megint busás borravalót hagyva maga után.

Vajon ki lehet ez? Olyan rejtélyes, talán már vonzó is… - gondolta még kicsit szédelegve. – Ahhhj… miket is gondolok én?! – húzza össze a szemöldökét.

Lassan lejár a munkaidő, Lizbeth fejében nagy a zűrzavar, a szorító érzés pedig lassan múlik. Elbotorkál a vonatig, majd felül rá. Hazafele ismét elered az eső.

Lassan battyog hazafele, a kapucniját sem teszi fel, hagyja, hogy had ázzon el a haja, folyjék a sminkje. Felnéz az égre, az esőcseppek csorognak az arcán, végig a nyakán, s eltűnik a ruhájában.

Megáll pár pillanatra, élvezi, hogy a tiszta eső, lemossa róla a mocsok, s a bűnöket.

Közben az istenekhez imádkozik, főleg Ízisszel, hogy megtudja ki ez a rejtélyes ember és miért van rá ilyen hatással.

Lassan hazaér, ledobja a ruháit szana szét, majd befekszik az ágyba egy szál fehérneműben. A fejét a párnájába temeti, gondolkodik, hogy mi folyik itt. Szép lassan álomba zsörtölődik, de sajnos ez az éjszaka sem telik számára túl jól.

Forgolódik, a régi élete pereg előtte végig, zihál álmában, majd hirtelen felriad és sírni kezd. Nem érti mi történik vele, miért van ez az egész.

Felkel, majd felhúzza a köpenyét, maga köré gyertyákat rak, s leül a közepére török ülésben, majd meditálni kezd, hátha felébred benne valami.

Szabadjára engedi az elméjét, kutakodik a jelenben és a múltban, közben könnycseppek csordogálnak az arcán a földre. Nem szeret a múltjába tekinteni, nem véletlenül nincsenek érzelmei, tönkre tették teljesen. Csak egy bábu, ami életre kelt magától, teljesen magának való, s nincs senkije.

Választ ismét nem talált, mikor az ismeretlen férfihoz és, homály fedi az arcát, mintha valami varázslat védené kilétét, vagy az istenek rejtik el előle.

Lizbeth ekkor fogadta meg, hogy kerül amibe kerül akkor is kideríti ki ez a rejtélyes alak, aki ennyire felforgatja a nyugalmát.

Lefeküdt,már kicsit nyugodtabban, s elaludt. Alig várta a holnapot, hogy közelebb érjen az igazsághoz.

1. fejezet

Az a nap már korántsem úgy kezdődött, mint a többi. Lizbeth még az ébresztő óra előtt felkelt, felült az ágyban majd ritka rossz érzés fogta el a mellkasában. Odakapott, már rég nem érzet ilyesmit, mivel nem történt vele mostanában semmi. Tudta, hogy valami történni fog. Ismét kávé főtt, s zuhany hang. Megint a konyhaablakban állt, s itta a kávéját.

Lent gyerekek játszottak, nyár volt, iskola szünet. Boldogan labdáztak lent, önfeledt mosollyal az arcukon. Lizbeth a falnak dőlt, s nézte őket, még csak el sem mosolyodott, pedig kisgyermekek nevetgéltek, ki ne mosolyodna el? Hát ő, kinek nincsenek érzelmei.

Mikor a gyerekek észrevették, hogy figyelik őket, megálltak, a mosoly lefagyott az arcukról, szinte elszürkültek, ahogy Lizbethre néztek. megrázták a fejüket, majd folytatták a játékot.

Lizbeth sóhajtott egyet, majd felöltözött, mirelit kaját csinált ebédre, majd indult a munkába.

Felszállt a vonatra, bedugta a fülhallgatóját, s zenét hallgatott, a fejét az üvegnek támasztva nézett ki az ablakon. Halkan dúdolta és énekelte magában a dalokat amiket hallgatott.

Megérkezett a városkába, leszállt, majd a munkahelyére gyalogolt.

Mikor odaért, kihúzta a fülest, majd átöltözött, de az öltözőben ismét elkapta a rossz érzés, csak kétszer annyira. Csóválta a fejét, kezdett megijedni.  Mély lélegzetet vett, összefogta a haját, irány a placc. Elkésett, a másik lány Leila vitte az az asztalát. már ahogy a pulthoz ért a kezébe nyomott egy tálcát, rajta egy kávéval.

- Kettes asztal Lizi. – mondta kedvesen a munkatársa. – Jó dolgod van, megint egy helyes srác.

Erre Lizbeth kissé elpirult, majd huncut féle mosoly ült az arcára.

Kezdődhet a játék. -  gondolta magában.

Kihúzta magát, kiindult a kerthelységbe, mivel jó idő volt, a vendégek a napon sütkéreztek a friss levegőn. De mikor kiért, s tekintetét a kettes asztalra emelte, megszédült, a tálca majdnem lebillent a kezéről, a fejéhez kapott. holt sápadt lett hirtelen, ismét elkapta a rossz érzés, majd a fejéről a mellkasára helyezte a kezét. Többen megbámulták, néhányan kissé aggodalmasan.

A férfi csak a telefonját nyomkodta, háttal ült a történteknek.

Lassan összeszedte magát, s a férfira tekintett, ki mit sem látott az egészből.

Mély levegő, nincs baj, biztos csak téves riasztás. – remegett a kezében a tálca.

Lassan elindult a férfi felé. Aki még mindig csak a telefonját bújta.

Nagyot sóhajtott halkan Lizbeth, felvette gondolatban az álarcot, széles vigyort öltött az arcára, s végre a hangját is hallani ma.

- A kávéja kedves uram. – tette le a férfi elé.

- Köszönöm… - válaszolta unalmasan a még mindig a telefonját bújó férfi.

A hang már ismerős volt Lizbethnek, de az arcát nem látta, egy fehér színű sapka mögé bújt a férfi arca. A keze ismét remegni kezdett, majd inkább gyorsan visszasietett a kávézóba. S a tálcát szinte úgy dobta le, majd a mosdóba rohant.

Mi van velem? Megint miért érzek ilyesmit?? Mi történhetne velem, nyugodt az életem!

Mosta közben az arcát sebesen. A sminkje elfolyt, az állánál is fekete volt a szemceruza miatt.

Felnézett a tükörbe, majd lemosta a sminkje maradékát. Előkapta a kis neszeszert, majd újrahúzta a vonalakat a szeme körül. Mély levegőt vett, a remegés is szűni látszott. Visszament ki a kerthelységbe, s süttette az arcát a napon. Próbált lenyugodni, ekkor a rejtélyes férfi emelte a kezét, hogy fizetne.

Lizbeth sietett, vitte a számlát, majd a férfi elé helyezte, s mondta az összeget. Az alak, csak szótlanul fizetett, borravalót is hagyott, melyet Lizbeth sűrűen megköszönt. Köszönés nélkül távozott az úriember. Lizbeth utána nézett, s lepakolt az asztalról.

Furcsa ez az ember, de olyan ismerős valahonnan.

Még játszadozott egy párat a férfiakkal, nem csak szórakozás volt, szép borravalót hozott neki, a kis játék.

Este nyolckor zárás, kifújja magát, felrakja a székeket, leláncolja, s lelakatolja őket, majd az ott hagyott férfiak telefon számát, lazán a kukába hajítja. Leilával ketten zárnak, Lizbeth, most különösen szótlan volt, de az az arcán nem üresség, hanem erős gondolkodás látszik.

- Na mi van? Ennyire megfogott az egyik? – böki vállba Leila.

- Mi? – eszmél fel. – Ja nem… csak ismerős volt valaki.

- Lizikém! – tette Lizbeth vállára a kezét. – Sokan járnak vissza ide, ha másért nem akkor tuti miattad, te szívtipró!

- Nem.. őt itt még nem láttam, elég szép borravalót hagyott az asztalon.

Bezárták az ajtót, s mindketten hazaindultak. Lizbeth megint csak kifelé bámult a vonaton zenét hallgatva. Mivel nyár volt, lassan sötétedett, a naplemente világította meg Lizbeth arcát, szemei megint csak különösen ragyogtak, a férfiakat ez a tekintet bolondítja meg. Főleg ha mosolyog, ilyenkor inkább kívánatos lenne, ahogy csak bambul maga elé, fürkészi a tájat.

Mindig egyedül utazik, a kocsiban, az utasok megszokták, hogy nem valami jó útitárs. Sokan mintha félnének is tőle. Az úton mintha kikapcsolna az agya, bámul kifele, artikulálatlanul énekli halkan a dalszövegeket, amik eléggé elvont, depressziósak.

Hazaérve, szinte úgy zuhant be az ágyba, de nem tudott aludni a történtek miatt, csak bámulta a plafont üres tekintettel. Járt az agya, nem tudta mire vélni a furcsa megérzéseket. Hiszen, senki nem él a közelében akivel eddig valami formában kapcsolatba lépett volna vele akár mikor is.

Elfáradt a nagy gondolkodásban, majd szép lassan álomba merült.

Furcsa álmai voltak, a múltjával kapcsolatban. Az egyik volt barátja járt álmában nála.

Felriadt, s zihálva ült fel az ágyban. Nem bírta idegekkel az ilyesmit, tehát felkelt, s a hűtőből egy bontott üveg fehér bort vett ki. szerette az édes italokat, s töltött magának belőle.

Szépen elkortyolgatta a pohárral, elhessegette a rémálmokat. Elálmosodott a bortól, majd visszafeküdt. Szép lassan ismét sikerült elaludnia, s a rémálom nem tért vissza. Nyugodtan aludta át az éjszakát.

Bevezetés

Londonban járunk, egy társasházban, reggel. Fő a kávé és zuhany hangja hallatszik. A hang elhallgat, s nem sokkal utána egy nő lép ki a fürdőből, köpenyben.

Hosszú barna haja csurom víz. A konyha felé veszi az irányt, s mikor elhalad egy ablak mellett, a nap megsüti az arcát, kék szemei csak úgy ragyognak a fényben. Kávét tölt magának és a konyhaablakhoz megy. Bámul ki az utcára. Magányosnak tűnik. Nem is csoda, ő Lizbeth Ray a 21 éves boszorka.

Előző barátai megfizettek mindenért.

Először Norman, aki megcsalta, ő a biztonságával és nőjével fizetett, majd Mark következett ki  átverte. Elhagyta a szüleit és külföldre menekült, azóta nincs barátnője. Őket még tudtán kívül intézett el, de mikor Kai volt soron, Valeria, Lizbeth barátnője nyitotta fel a szemét, mekkora erő lakozik benne.

Kai az őrületbe kergette szegény Lizbethet, a szerencséjét, pénzét vette, s most őt őríti meg a családja.

Az utolsó férfi volt Lizbeth mellett, azóta eltűntek az érzelmei. Csapot papot otthagyott szülő országában. Ide menekült a magányba.

Lizbeth most tőle egy 230 km-re fekvő városba jár délután dolgozni. Felszolgáló egy kávézóban. Miért jár ilyen messze? Lizbeth imád utazni, bár mivel kiölték belőle az érzelmeket, nem látni az imádatot az arcán.

Van egy kedvenc szórakozása. Mivel a boszorkák igen elbűvölőek, s Lizbethnek a szemei igen érdekesek voltak, sok férfi felfigyelt rá, adta is alájuk a lovat, de amint közeledtek volna felé, elküldte őket.

A kávézóba könnyen játszadozott ezzel.

Minden napja egyforma, felkel, munka, sorozat nézés, alvás, majd ugyan ez előröl.

De úgy érzi, így legalább nyugodt, talán túlságosan is.

És hogy tud a vendéglátásban érzelmileg holtan dolgozni? Totál egyszerűen, a híres álarccal, mit képzeletben feltesz, s mosoly ül az arcára. Persze az a mosoly nem valódi.

A munkában nem igazán társalog, csak ha muszáj. A családját is ritkán keresi.

De egy napon drasztikusan megváltozik az élete, s a szürke hétköznapjai is eltűnnek. Új küldetés veszi kezdetét, melyben a banyasága is nagy szerepet kap.